Újszülöttet találtak a kecskeméti babamentő inkubátorban
A kislánynak az Abigél nevet adták.
A kislánynak az Abigél nevet adták.
A pénzügyőrök 770 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárus autójában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Őrizetbe vették a 32 éves tiszakécskei férfit.
Az egyik nő megsérül a dulakodás során.
A kecskeméti Mercedes gyárat is kenterbe veri.
A kecskeméti Mercedes-gyárat is kenterbe veri.
A 12 millió forintnyi gázt áron alul adta el három autógáz-kereskedőnek.
A rendelkezésre álló adatok alapján 2024. november 13-án, egy Bács-Kiskun vármegyei város élelmiszerboltjának parkolójában egy szolgálaton kívüli rendőr kannabiszt, valamint kokaint adott át a vásárlójának. A drogért 3.900.000 forintot vett át. A férfit a helyszínen elfogták, majd a nyomozó ügyészség indítványozta a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
Vasárnap hajnalban történt a tragédia.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított rendőrt. A megalapozott gyanú szerint 2024. november 13-án egy Bács-Kiskun vármegyei város élelmiszerboltjának parkolójában egy szolgálaton kívüli rendőr jelentős mennyiségű kannabiszt, valamint kokaint adott át a vásárlójának, amiért cserébe közel négymillió forintot vett át.
Videón, ahogy földre teperik a rendőrt a TEK-esek.
A 5309-es úton.
Hatalmas tag, hős, olyan, mint egy 007-es ügynök – ezekkel a jelzőkkel illeték a neten azt a 28 éves egyetemista srácot, aki most november 15-én a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban tett látogatáskor elkötött és rommá tört egy 400 lóerős luxusautót. Egy ügyvéd szerint az önkéntes tesztsofőr szép kis kártérítést fizethet majd.
Hatalmas tag, hős, olyan, mint egy 007-es ügynök – ezekkel a jelzőkkel illették a neten azt a 28 éves egyetemista srácot, aki november 15-én a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban tett látogatáskor elkötött és rommá tört egy 400 lóerős luxusautót. Egy ügyvéd szerint az önkéntes tesztsofőr szép kis kártérítést fizethet majd.
Nagykőrösön történt az eset idén nyáron.
Tiltott adatszerzés miatt állítják bíróság elé a férfit.
Tiltott adatszerzés miatt állítják bíróság elé a férfit.
Kíváncsi volt, mit tud a kocsi.
Kíváncsi volt, mit tud a több tízmilliós verda.
Kamera, majd flex: ebben a sorrendben kerültek elő a járőrök eszközei, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár autót állítottak meg az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán – írja közleményében a NAV.
A nyomozók a helyszínen elfogták.
Erről Bábel Balázs érsek beszélt.
Átadták a 441-es számú főút Nagykőrös és Kecskemét közötti felújított szakaszát.
Több mint 9 milliárd forintból újították fel a tíz kilométeres útszakaszt.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Baranya vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van. Ezenfelül a jelenlegi járványhelyzet miatt Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben szigorú intézkedéseket rendelt el a hatóság.
A bukott püspökkari titkár ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik.
Egy kecskeméti benzinkútba tört be egy részeg férfi november 10-én este, ahol némi édességet és alkoholt vett magához, ám nem volt szerencséje. Miután megszólalt a riasztó, hamar helyszínre ért az egyik alkalmazott, majd a rendőrség is. A férfi azzal védekezett, miszerint annyira sokat ivott, hogy azt gondolta, még nyitva van a kút.