Alföldi zebracsikó (Equus quagga) született a Szegedi Vadasparkban, az intézmény pályázatot hirdetett a kanca elnevezésére.

A baleseti helyszínelés miatt órákon át nem közlekedhettek a vonatok a Szeged melletti Algyő és Hódmezővásárhely között.
Még mindig nem tudni, mikor indulhat el a termelés a szegedi gyárban.
21 éves korában elaltatták Igort, a Szegedi Vadaspark szibériai tigrisét - közölte az intézmény a közösségi oldalán.
Az egykori szegedi képviselő elárulta, miért döntött a visszalépés mellett.
A kínai autógyártónak otthon egyre nagyobb versenyben kell helytállnia.
Egy építkezésen történt a bűncselekmény. Letartóztatták a külföldi férfit.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított és kollégája között munkahelyi konfliktus alakult ki pénteken délután.

Norvégiából csábították haza a fiatal játékost a Tisza-partiak.
A Szeged gazdasági súlyát erősítő beruházás 2026 második felében indulhat el.
A 35 éves Szegána Kft. jubileumán múltidézésről, váltásokról és új piacokról beszélgettünk.
A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi szolgálati jogviszonya megszűnt.
Ismételten tóvá alakult a szegedi belváros egyik legértékesebb, ugyanakkor legelhanyagoltabb területe, az úgynevezett Centrum-gödör. A negyven éve beépítetlenül álló ingatlan a tartós csapadék következtében jelenleg mocsárra emlékeztető állapotban van, ami újabb felháborodást váltott ki a környező utcákban élők körében.

Ami kártalanítási pernek indult, abból majdnem adósság lett.
A Szeged hazai pályán 35-27-re kikapott a Barcelonától a férfikézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szerdán. A mérkőzés első félideje után tizenegy góllal vezetett a Barca. A szegediek későn ébredtek.
Már a félidőben 11 gól volt a különbség.
A férfi egy mélygarázsban rejtegette a több száz millió forint értékű „árut”, különböző formákban és kiszerelésben. A Szegedi Törvényszék most tizenkét évi fegyházbüntetést szabott ki rá.

Az Országos Mentőszolgálat is megszólalt.
A baleset körülményeit a hatóságok bevonásával vizsgálják.
Szombaton baleset történt a szegedi BYD építkezésén, amelynek során egy munkás életét vesztette. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást az ügyben. Az érintett fővállalkozó, az AE Industry Hungary Kft., valamint az alvállalkozók teljes együttműködést ígértek a hatóságokkal.
Életét vesztette egy munkás a szegedi BYD-gyár építkezésén szombaton, a rendőrség büntetőeljárást indított halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt - írja a Telex.
Egyelőre nem lehet pontosan tudni, mi vezetett a halálos balesethez.
Hatalmas jelentőségű módszert fejlesztenek a magyar kutatók, ez áttörést hozhat az emberek számára az epilepsziát illetően. Az eljárás lényege, hogy a fejbőr alá ültetett elektródával időben felismerhetőek lesznek az epilepsziás rohamok elektromos jelei, de ami még fontosabb: hogy célzott elektromos ingerlésekkel csökkenthető legyen a rohamok száma. A Semmelweis Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen folyó fejlesztések kiemelkedő jelentőségűek azon betegek esetében, akik a gyógyszerre nem reagálnak.
A gyógyszerrezisztens epilepsziában szenvedőkön is segíthet a magyar kutatók eredménye.
Az együttessel edzőként bajnok és kupagyőztes szélső könnyebb sérüléseket szenvedett.