Nyolcszázezret utalt a házasságot ígérő férfinek, küldött volna még kétmilliót, de azt már a bank nem engedte
Soha ne higgyen interneten gyorsan szerelmet valló embernek.
Soha ne higgyen interneten gyorsan szerelmet valló embernek.
Egy ciklon csapadékzónája vonul át az ország felett.
Két középkorú férfi vesztette életét.
80 éves volt.
Idén több mint 1500, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, közülük az utolsó négy hónapban több mint 500 - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede hétfőn Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a legtöbb bejelentés július eleje és október vége között Veszprém vármegyéből érkezett, oda 169 esetben kellett kivonulniuk, míg Fejér vármegyéből 140-szer, Pest vármegyéből pedig 104-szer érkezett riasztás.
Bűncselekmény áldozata lett egy 85 éves nő. A rendőrségre 2024. november 7-én éjszaka érkezett bejelentés, mely szerint egy idős hölgyet veszprémi otthonában holtan találtak – közölte a police.hu.
Egyezsége így 2027 nyaráig érvényes.
Péntek délután egy 38 éves veszprémi motoros életét vesztette egy súlyos balesetben Felsőörs közelében. A férfi egy kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, és frontálisan ütközött egy szemből érkező autóval.
A polgármester szerint a halál nem játék.
Kiemelték a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház legnagyobb harangját, a 3400 kilogrammos Szentháromság-harangot, amelyet speciális módszerrel restaurálnak majd – közölte a veszprémi érsekség.
Az állatkert az év minden napján, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon is nyitva tart! - írja a Veszprémi Állatkert weboldala.
Az egyiptomi balátlövő, Jehia el-Dera súlyos térdsérülése miatt kerestek pluszembert a belső posztokra.
Műtét is vár az egyiptomi átlövőre.
Hosszú hónapokra elveszítheti átlövőjét a bakonyi klub.
Üdvözli és támogatja a Versenyképes Járások Program 2025. januártól történő bevetetését a Települési Önkormányzati Országos Szövetsége, amely program kereténél az érintett járások polgármesterei tudnak majd dönteni a források felhasználásáról – közölte a TÖOSZ. A programot minap bejelentő Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter ma országjáró körútja veszprémi állomásán arról beszélt: egy 65 milliárd forintos területfejlesztési alapot hoznak létre, és ennek segítségével 174 járásból 141 jut nagyobb fejlesztési forráshoz, mint amit a korábbi iparűzésiadó-növekmény megengedett volna.
A szakember – aki korábban már dolgozott Magyarországon – hétfőn áll munkába.
A bukarestiek vezetőedzője nem idegeskedett, időt sem kért a találkozón.
Vasárnap este hatalmas detonáció rázta meg a tapolcai Y-házakat. Dobó Zoltán polgármester lapunk megkeresésére arról beszélt, hogy nem zárható ki az önkezűség és a szándékosság ebben az ügyben, tudomása szerint a rendőrség is bűnügyi helyszínként kezelte az érintett lakást.
Nem ez az első gázrobbanás az utóbbi időben ebben a háztömbben.
Hosszabbításban, végletekig kiélezett csatában dőlt el a serleg sorsa.
Veszprém és Herend között biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést - közölte szerda délelőtt a MÁV.
A ráadás első öt percében felőrölte ellenfelét a magyar csapat.
A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.
Xavier Pascual együttese a második meccsét is megnyerte Kairóban.
Szőc település, amely Veszprém vármegyében található, az egyik legkevesebb autóval rendelkező hely Magyarországon, 1 000 lakosra mindössze 191 autó jut, ami kiemelkedően alacsonynak számít az országos átlaghoz képest. Ez a szám jelentősen alulmúlja a Közép-Dunántúli régió átlagát, ahol 1 000 főre 454 autó esik átlagosan. Ahogy a Pénzcentrum írja, az ország más településein, mint például Tüskevár, ez a szám több mint tízszeres: itt 1 000 főre 2 529 autó jut, ami jól mutatja, hogy az autóellátottság településenként rendkívül szélsőséges lehet. Az ilyen alacsony arányú autótulajdonlás, különösen a leszakadó térségekben, jelentősen akadályozza a mindennapi mobilitást, ami tovább fokozza a munkanélküliséget és az oktatási lehetőségekhez való hozzáférés hiányát. Ebből pedig egyenese következik, hogy még egy olcsó autó megléte is nagyon sokat számíthat a háztartásoknak abban, hogy összességében jobb életminőségük legyen.
A tulajdonosok hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, hogy bezárják a Füge Liget kávézót Veszprémben.
A férfi felmentésért, az ügyészség súlyosabb büntetésért fellebbezett.