Jövő héten mutatja be a kormány Magyarország 2027-es költségvetését, amely Magyar Péter miniszterelnök szerint az igazságosság és a fejlődés költségvetése lesz. A kormányfő az április 12-i választás fél éves évfordulóján, hétfőn az Országgyűlésben azt hangsúlyozta, hogy az ország gyarapodásából a korábbinál jóval szélesebb rétegeknek kell részesülniük. Béremelést és támogatást ígért többek között az egészségügyi, szociális és oktatási dolgozóknak, a rendvédelmi állománynak, valamint a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasoknak és családoknak, ugyanakkor fegyelmezett, fenntartható gazdálkodást ígért. Bejelentette a Wekerle Sándor lakhatási programot és egy országos vízmegtartási programot is. A Baross Gábor vasútfejlesztési program keretében pedig tíz év alatt 3550 milliárd forintot fordítanának a magyar vasút megújítására.
